Sokba kerülhet a túl olcsó drótfonat
Sokba kerülhet a túl olcsó drótfonat
2014.07.31. 11:36:32

Az utóbbi pár hónapban több vásárlónk is jelezte még az ország távolabbi pontjairól (a Balaton környékéről) is, hogy mielőtt hozzánk eljutott, alaposan pórul járt valamilyen, Ukrajnából származó, "olcsó" drótkerítéssel.

 

Úgy tűnik, sokan bevásárolnak, ebből a nemrég megjelent termékből, valószínűleg azért, mert meglepően olcsónak tűnik. De csak a lukbőséget és a huzalvastagságot hanyagul figyelmen kívül hagyó vevő számára.

 

Jobb esetben ők a szállítmány megérkezésekor azért észreveszik, hogy a megrendelt drótfonat semmilyen kerítés céljára nem alkalmas. Rosszabb esetben viszont ez csak akkor tűnik fel, amikor már kifizették, és fel szeretnék állítani a kerítést. Ekkor döbbennek rá, hogy gyakorlatilag a semmit vásárolták meg jó olcsón.

 

Eddig is sok olyan drótfonat volt a magyar piacon, aminek az anyagtartalma nem kielégítő, és a belőlük készült alkotmány csak jóindulattal nevezhető kerítésnek.

 

A mostani eset viszont sokkal rosszabb ezeknél, mert ennek a kerítés drótnak olyan kicsi a huzalvastagsága, és olyan nagy a lukbősége, hogy szinte a saját súlyát sem bírja meg. Összeesik, amikor az ember fel akarja állítani.

 

Kattintson ide, és nézz meg a mi adatainkat >>

 

Az alsó értékeinktől sokkal rosszabb paraméterekkel rendelkező kerítést nem érdemes vásárolni.

 

Bejelentkezés • Regisztráció0670/551-6323 • simon.gyorgy72@gmail.com • Általános Szerződési Feltételek • Adatvédelmi szabályzat

 

Webdesign: IT PROGRESS Kft. - 2020

 

VÁLTÁS ASZTALI NÉZETRE